Öt dal (Five Songs) , opus 15

Az én szerelmem nem sápadt éji hold,
mely elmerengve néz a vizbe le,
Az én szerelmem forró déli napfény,
teremtõ erõvel, tüzzel tele.  . .
Az én ajkamon forró csók a rózsa,
az én szememben gyujtó tüzek égnek,
Az én testemben örök ifjan lángol
pogány, szerelmes mámora a vérnek.

Szomjasan vágyva várom a szellőt,
A kék égharang vakít felettem.
Rajta árnyat hiába kerestem.
A nap megolvasztott minden felhőt.
Nyitott szijjal szívtam a napsugárt,
A längoló ég szinte rämszakadt...
Es a lombos, sürü, zöld fâk alatt
A rohanó nyár egy percre megállt.

Csókolni! Ajkam most csókra vägyik!
Ez most a vágyak éjjele.
Ezernyi kéj ég a sötétben,
Az ég is megremeg bele,
Lázas forróság perzseli szájam:
Ez most a vágyak éjjele.

Csókolni! Ajkam most csókra vágyik!
Suhog a vágyak vesszeje,
Ütése fáj, ütése éget,
és szemem könnyel van tele,
Ó fájó kinok, édes kinok!
Ez most a vágyak éjjele.

Csókolni! Ajkam most csókra vágyik!
Vérem az éjjel tüzfolyó,
Meztelen karom vágyva kitärom,
Testemrõl lehull a takaró,
A gazdag vágyak éjszakáján
Csókolni, ölelni, volna jó!

Vergődöm gyürött párnáimon.
Megváltó reggel! Messze vagy-e?
Ments meg a vágyak tüzvesszejétő,
Félek, hogy meghalok bele!
Ajkam ez éjjel csókra vágyik,
Ez most a vägyak éjjele.

Szines álomban láttalak már,
Ismerem arcod én,
Szerelmes szivyel, égõ szájjal
jöttél akkor felém.
Szólj, te vagy-e megértõ társam,
Kit lelkem keresett ?
Nem foglak-e elvesziteni,
ha megismertelek ?
Mondd, elfogadod tõlem életem?
Minden értéke, fénye most tiéd.
Néked õriztem hosszú éveken,
Ki után annyi utat bejártam.
Hiszek abban, hogy megtaláltalak,
Hiszek abban, hiszek abban,
Hiszek benned, én lelki társam.

Itt lent a völgyben már gyilkol az ősz,
Sápadt virágok sorsukat várják.
A földet fázva, szomorun nézem,
Mint jeges vízbe süllyedõ gályát.

A hangos erdő már néma halott,
Könnyek csillognak minden göröngyön.
A ködben járva azt hiszem,
Hogy már egyedül csak én élek a földön.