Nyolc Magyar népdal

Fekete főd, fehér az én zsebkendőm,
Elhagyott a legkedvesebb szeretőm.
Úgy elhagyott, hogy még meg sem siratott,
Erzi szívem, nemsokára meghalok.

Istenem, istenem, áraszd meg a vizet,
Had' vigyen el engem apám kapujára;
Apám kapujáról anyám asztalára,
Had' tudják meg immán, kinek adtak férhez.
Cifra katonának, nagy hegyi tolvajnak,
Ki most ës oda van kërësztútállani;
Kërësztútállani, embërt legyilkolni,
Egy pénzér, kettõér nem szán vért ontani.

Asszonyok, asszonyok, had' legyek társatok,
Gyermekruhát mosni mivel én is tudok.
Sohse láttam lëánybõrt hogy árultak vóna,
S a timárok kordovánnak készitettek vória!

Anyámtól a kontyot sokszor kértem vóna,
Ha keze botjától nem irtóztam vóna;
Ebek ugatásán gyakran örvendeztem,
A legények jönnek, magamban azt véltem.

Asszonyok, asszonyok, had' legyek társatok,
Gyermekruhát mosni mivel én is tudok.
Sohse láttam leánybõrt hogy árultak vóna,
S a timárok kordovánnak készitettek vóna.

Annyi bánat a szüvemen
Kétrét hajlott az egeken.
Ha még egyet hajlott volna:
Szüvem ketté hasadt volna.

Én elmegyek közületek,
Isten maradjon veletek.
Tõlem több panaszt nem hallasz,
Kit hallottál, avval maradsz.

Ha kimegyek arr' a magos tetőre,
Találok én szeretőre kettőre.
Ej, baj, baj, baj, de nagy baj,
Hogy a babám szive olyan, mint a vaj!

Nem kell nekem sem a kettő, sem az egy,
Azt szeretem, aki eddig szeretett,
Ej, baj, baj, baj, de nagy baj,
Hogy a babám szive olyan, mint a vaj!

Töltik a nagy erdõ útját,
Viszik a székely katonát;
Viszik, viszik szegényeket,
Szegény székely legényeket.

Úgy elviszik arr'a helyre
Hol az út is vérrel festve,
Kit a golyó, kit a lándzsa,
Kit éles kard összevágta.

Eddig való dolgom a tavaszi szántás,
Kertekbe, rétekbe füvet lekaszálás;
Immár ökröm hejjin lovam a nyeregbe,
Szíjostorom hejjin kantárszár kezembe.

Eljött már az a nap, melyben kell indulni,
Házamtól, hazámtól bús szivvel távozni.
Kedves szüleimtõl sirva elbúcsuzni,
Kedves hitestársam árván itt kell hagyni.

Olvad a hó, csárdás kisangyalom, tavasz akar lenni,
De szeretnék kiskertedben rózsabimbó lenni!
Nem leþetek én rózsa, elhervaszt Ferenc Jóska
A nagy bécsi háromemeletes magos kaszárnyába.
Nem lehetek én rópsa, elhervaszt Ferenc Jóska
A nagy bécsi háromemeletes magos kaszárnyába.