Piros alma mosolyog a dombtetőn,
sárgakendős kislány sétál a mezőn.
Szép a mező, megszépül a virágtól,
vagy attól a sárgakendős kislánytól.

Egy sem rözsa, ki pirosra nem nyílik,
egy sem legény, aki este lefekszik.
Aki este lefekszik az ágyába,
rá sem gondol a kedves babájára.

Ha ja Tisza tinta volna, jó volna,
minden legény írnya tudna, jó volna.
Azt az eggyet mégsem tudná leírnya,
kit szerettem nagy Menyhébe legjobban.