Minden ember szerenesésen,
Csak én élek keservesen,
Fejem lehajtom csendesen,
Csak úgy sírok keservesen.

Olyan nap nem jött az égre,
Könnyem ne hulljon a földre,
Hull a földre, hull ölembe,
Hull a gyászos kebelembe.

Bolthajtásos az én szobám,
Még a holdvilág sem süt rám;
Hát a fényes napsugárja
Hogy sütne hervadt orcámra!

Azt sohasem hittem volna,
Tömlöc oldalamat rontsa,
Piros orcám meghervassza,
Bodor hajam levásítsa.

Ne sírj, kedves feleségem,
Ne zokogj, édes gyermekem!
Gondodat viseli az Isten,
Kiszabadulok még innen.