Magyar Népzene XI = Hungarian Folk Music XI

A mohácsi malomgátba' rëng a nád,
Elvënnélek, ha od'adna az anyád.
Majd mikor a rëngő nádszál elhërvad,
Én is elhërvadok, babám tënálad.

Lëesëtt a piros alma a sárba,
No de sëbaj, nem esëtt a Dunába.
Fëlvëszëm a piros almát, mëgmosom,
Szép a babám köröskörül csókolom.

Négy alma van ëgy tányéron, mind piros,
A legénynek lányhoz járni nem tilos
Tilos volna még akkor is eljárnék,
Míg ëggy igaz szeretőre találnék.

Este, rózsám, ne jöjj hozzám,
Tilalomban tart az anyám,
Ha eljössz is, csëndesen járj,
Ablakomon hallgatkozzál.

A minap is hogy eljöttél,
Ablak alatt köhentëttél,
A sarkantyúd mëgcsëndűle,
Édësanyám fölébrede.

Pirongatott engëm azér,
Mért szeretëk komisz legényt,
De én arra fëllobbantam,
Szëme közé lobbantottam:

,,Maga talán jobb volt másnál?
Tán még rosszabb lëányánál!
Nézzük az elmult időket 
Kend is tartott szeretőket.

Fëlfogadom Isten előtt,
Egész világ, templom előtt,
Hogy nem tartok több szeretőtt,
Bëcsűletëm vesztégetőt.``

Kis kertët kertëltem a tengër part jára,
Rözsafát ültettem mind a négy sarkára.
Piros rözsa levelek hullnak a tengërbe.
Most jutnak a régi babám szavai eszëmbe.

Az alföldi csárdában
Három bëtyár magában 
Igy mulatnak bujába'
Kifordított bundába'
Ëgygyik mondja nötáját,
Ölelgeti babáját,
Félreveti subáját
Pörgeti sarkantyújat.
A második csak hallgat
Torka jó bort kívángat
Babájára gondolgat.
A harmadik azt mondja:
Üljünk pajtás a löra
Siessünk, mert itt érnek,
Elvëszik é létünket.

Mëgvëttem a feleségëm nagy áron,
Át is hoztam vagy tizënkét határon.
Hol patakon, hol vizekën hol sáron.
El sëm hagyom, míg élëk a világon.