Ifjúság mint sólyommadár,
Addig víg, míg szabadon jár,
De énnékem, szegénnek, már
Szívem víg örömet nem vár.

Hol mások járnak kettesen,
Mint egy Apolló, kedvesen,
Fejem lehajtván könnyesen,
Nézek csak nagy keservesen.

Mennék én is, ha mehetnék,
Szárnyamra, ha fölkelhetnék,
Így, magányosan nem élnék,
Mint madár, társat keresnék!

De meg vagyok határozva,
Szabad fejem be van zárva,
Olyan vagyok, mint az árva,
Nagy bánatban elfáradva.

Adja Isten hogy lehessek,
Valaha véled élhessek!
Ezt óhajtja ez a lélek,
Akié ez a kis ének.