,,Gyulainé, édes anyám!
Engedje meg azt az egyet,
Hogy kérjem meg Kádár Katát
,Jobbágyunknak szép leányát!"

Mintsem fiam, megengedném,
Inkább Katát elvesztetném,
Inkább Katát elvesztetném,
Feneketlen tóba vetném!"

Szolgám, szolgám, édes szolgám,
Vezesd elé pej paripám,
Mer elmegyek nagy világba,
Országokról országokra.

,,Elindula hosszú útra,
Hosszú útra, bujdosásra,
Mene, mene, egy erdőbe,
Talála egy olá ficsúrt."

Hallod-e, te olá ficsúr,
Mi hír vagyon a faluba?
,,Én egyebet nem hallottam,
Kádár Katát elvesztették,

Kádár Katát elvesztették,
Feneketlen tóba vették.
Oda mene arr' a helyre,
Leüle a tó partjára:

,,Élsz-e rózsám, vaj meghótál,
Vaj felőlem gondókoztál?"
,,Se nem élek, se nem halok,
Csak felőled gondolkodok!"

Szivét a bánat elfogta,
Beleugrék a nagy tóba.
Egyikből nőtt violaszál,
A másikból rozsmarintszál,

Addig, addig növekedtek,
Amig össze ölelkeztek.
Gyulainé ezt meglátá,
Mind a kettőt leszakasztá.

Talpa alatt elsurolá,
Hát a virág megszólala:
,,Verje meg az egek ura,
Ki a szeretetet rontja,
Éltembe se hagytál nyugton,
Holtom után sem nyughatom!"