Ancsurka, a ládád
már szekérre rakták,
vánkosod föltették:
Megva a kelengyéd.
 
Ebből a faluból
másikba kell menni,
sógorral, komával
öszszeismerkedni.
 
Ládád jávorfából,
vánkosod pehelyből;
helyre lány vagy, Ancsa,
mégsincs szeretőd.
 
Szeretőd ha nincs is,
hites urad lészen,
nem fogsz elhervadni,
mint rózsa a réten.
 
„Rózsa vagyok, rózsa,
amig nincsen uram;
ha már uram lészen,
rózsa lehull rólam.“
 
Isten veled, Ancsa!
Ezt se hitted volna:
Mi innét elmegyünk
s itt hagyunk magadba.